Itt az okoslabda négylábú barátainknak!

playdate1.jpeg

A legtöbb startup technikai innovációjának fókuszában maga az ember áll. Hogyan legyen könnyebb az élete, hogyan nyerjen időt magának, hogyan legyen nagyobb biztonságban, hogyan költsön kevesebbet. Viszont a napközben otthon hagyott kutyák milliói csóválhatják most farkukat örömükben, mert eljött a házi kedvencek ideje!

Kevesebb, mint két hete indult el a Playdate nevű New York-i startup Indiegogo kampánya, és ez idő alatt, kapaszkodj meg, több mint 56 millió forintnak megfelelő dollárt kalapoztak eddig össze!

És hogy miről is van szó?

A világ első kutyáknak (és macskáknak) kifejlesztett rágható okos labdájáról, melyet egy ingyenes Androidos vagy iOS-es app segítségével a telefonodról irányíthatsz és a benne lévő HD kamerán keresztül nézheted, hogy hogyan játszik vele négylábú barátod.

 

Honnan jött az ötlet?

A startup alapítója Kevin Li, azután kezdett el kísérletezgetni különböző, háziállatoknak szánt kütyükkel, miután örökbe fogadta Hulk nevű labrador/afrikai oroszlánkutya keverékét. Akkoriban Kevin egész nap dolgozott, Hulk pedig egyedül maradt otthon. Éppen ezért első körben egy olyan kutyára szerelhető eszköz létrehozása volt a célja, amivel nyomon követhető volt Hulk mindennapi tevékenysége. Azonban hamar rájött arra, hogy ettől még sem ő, sem kedvence nem fogja jobban érezni magát. Így elkezdte fejleszteni a labdát, amivel a világ bármely pontjáról játszhatott a kis pajtásával.

Forrás: Engadget.com

playdate2.jpeg

Na de miket tud az okoslabda?

Cserélhető burkolat

A legnagyobb kérdés általában a játékok tartóssága. Mennyi idő alatt szedi cafatokká vérebünk? Éppen ezért a PlayDate egy speciális, polikarbonátból álló külső burkolatot kapott, ami a legkeményebb harapásnak is ellen tud állni, védve ezzel a labda belsejében lévő technikát. Azonban ezt a külső réteget cserélhetővé tették a fejlesztők, így a játék elérheti akár az örökéletet is.

HD kamera

A labdában lévő kamera stabilizátorral van felszerelve, így bármikor tökéletes minőségben nézhetsz rá állatodra. A széles látószögű kamerával egy gombnyomásra fotót és videót is készíthetsz, megörökítve a játékot kedvenceddel, amit aztán posztolhatsz is a közösségi médiára, hogy mások is lássák milyen jó gazdi vagy.

Hangszóró és mikrofon

Nem csak, hogy hallhatod a kutyusod hangját, de még beszélhetsz is hozzá. Sőt, egy gomb megnyomásával egy vinnyogó hangot ad ki a labda, amire egészen biztos, hogy felfigyel kedvenced és odamegy a játékához.

playdate4.jpeg
Mikor, mennyiért?

Az okoslabda early bird áron vehető példányai már el is fogytak, így jelenlegi ára magyar pénztárcához kicsit borsos, 150 dollár, azaz olyan 40 ezer forint. 

Ha minden jól megy, akkor PlayDate a tervek szerint 2016 decemberében fogja az első darabokat kiküldeni a megrendelőknek, így a geek gazdik szerencsés kutyusainak karácsonyi ajándéka már biztosított. :)