Hogyan szerezz koncertjegyet "SOLD OUT" ellenére?

tickething1.JPG

Ismerős az a helyzet, hogy mire észbe kaptál volna, hogy kedvenc zenekarod jön Magyarországra, már el is fogytak a jegyek rá? Nem voltál elég éber, Sold out tábla mindenhol, de te igazi fan vagy és ez nem állíthat meg!

De hogyan is tudtál jegyet venni ilyen esetben régen?

A visszatekintést az MSN és a MyVIP korszakából indítom, ahol többnyire a szociális körödet végigkérdezve volt csak lehetőséged egy-egy felszabadult jegyre szert tenni. Viszont, ha úgy nem jártál sikerrel, de elszánt voltál és szerencsés, akkor közvetlenül a koncert/ rendezvény helyszíne előtt megvásárolhattad azt egy barátságos arcú jegyüzértől az eredeti ár duplájáért.

Aztán volt egy hosszabb átmeneti időszak, amikor még csak a kor magyar hipszterei vágtak fel azzal a ténnyel, hogy ők már hátrahagyták a MyVIP-et, és áttértek az angol nyelvű Facebookra. Sötét idők voltak ezek, mert MSN-en már alig voltak fenn ismerőseid, a közösségi média pedig nem virágzott még ki. Kreatívnak kellett lenned, ha elfogyott jegyet akartál találni. Emlékszem ebben az időben egyszer a Gyakorikérdések.hu-n beszéltem le egy adásvételt, majd személyesen találkoztam az eladóval és vettem meg tőle a belépőjét egy koncertre.

Aztán eljött a jelenleg is tartó korszak, a Facebook tündöklése. Elég csak egy koncert előtti héten felnézni az esemény oldalára és láthatjuk, hogy ellepik az egészet a jegyet eladnék/ vennék típusú kommentek.

Viszont mi lehet ennek a buktatója?

tickething3.JPG

Egyrészt roppant körülményes és időigényes. Ráírsz a hirdetőre, akinek vagy megvan még a jegye, vagy percekkel előtted ígérte oda egy másik érdeklődőnek. Aztán megbeszélitek hol és mikor találkoztok, és hogy mennyibe kerül a jegy egyáltalán. Majd elmész a letárgyalt találkahelyre és csak reméled, hogy ő is ott lesz.

Másrészt ismeretlentől jegyet venni mindig is rizikós, a félsz benned van, hogy ha esetleg hamis jegyet vettél, akkor soha többet nem éred el az illetőt, végleg buktad a pénzed és még az áhított rendezvényre sem tudsz bemenni.

Mi a megoldás?

A válasz amilyen egyszerű, annyira nagyszerű is. A Facebookon kóborolva futottam bele Tickething.com nevű magyar startup-ba, akikkel egyből fel is vettem a kapcsolatot, annyira zseniálisnak tartom ötletüket. Így nemrég Töreky Bencével, a vállalkozás alapítójával ülhettem le beszélgetni, hogy még jobban megismerjem hátterüket.

tickething5_1.JPG

A Tickething.com a Drukka Startup Stúdió égisze alatt jött létre. A startup, stúdió modellben működik, melynek lényege, hogy párhuzamosan több projekt is fut, ahol a szakértelmet és az erőforrásokat megosztják, azokat a stúdió biztosítja. Így egy állandó, profi csapat segítségével évente akár 10-12 startupot is elindíthat a stúdió.

 A Tickething tulajdonképpen egy online platform, egy honlap, ami segítséget nyújt abban, hogy eladd feleslegessé vált elektronikus jegyedet, vagy éppen vásárolj egy más számára már nem aktuális belépőt. Kvázi egy gyűjtőhely, ahol böngészni tudsz azokból a jegyekből, amikről a tulajdonosaiknak le kellett mondaniuk valamilyen okból kifolyólag és nem akarják elveszíteni a pénzüket.

A rendszer lelke az egyszerűség, a gyorsaság és a megbízhatóság. Nincsen személyes találkozó, nincsen kommunikáció az eladóval/ vásárlóval, minden a rendszeren keresztül történik.

Eladóként beregisztrálsz, feltöltöd az e-ticketedet pdf-ben, és ha valaki megvásárolja, akkor átutalásra kerül neked a pénzed. Vásárlóként szintén regisztrálsz, rákeresel a koncertre, amire menni szeretnél, és ha valaki árul rá jegyet, egy gombnyomással megvásárolod, majd megkapod elektronikus formában a belépődet.

tickething5.JPG

A rendszer felülete

A biztonság érdekében, a felhasználókat lehet értékelni, és ha valamiért a megvásárolt jegyed mégsem volt érvényes, akkor az ügy teljes körű kivizsgálásra kerül. Ennek érdekében a panaszkezelésen kiemelt hangsúly van, és ha valóban csalás áldozata lettél, visszakapod a pénzed, az ügyeskedő eladó pedig vagy rossz értékelést kap, vagy végleges kizárással büntetik az oldalról.

A Tickething éles béta tesztje márciustól indult, így elsősorban a magyarországi validáció a jelenlegi cél, azután pedig a kockázati tőke bevonása. A szolgáltatás alapötlete már több európai országban bizonyított, így nem földtől elrugaszkodott gondolat, hogy hazánkban is siker sztori legyen a vége. Amit én szívből kívánok is Bencének és csapatának!

https://www.tickething.com/

Címkék: hazai mustra