Ezzel a zsebbel nem tudják ellopni a bankkártya adataidat!

zseb2.JPG

Egyértelmű, hogy van helye a  közösségi finanszírozással foglalkozó platformokon a bot egyszerű, azonban életünket rendkívül megkönnyítő ötleteknek. Ebbe a tendenciába illeszkedik a p BAG névre hallgató nanotechnológiát alkalmazó és RFID/NFC-t blokkoló… zseb, amit most közelebbről is megnéztünk.

Színes zsebeket mindenhova!

A svájci startup, a p BAG alapötlete egy olyan kis tasak volt, amibe bármilyen apróságot bele tudsz tenni, és bárhova könnyedén fel tudsz ragasztani, majd roncsolódás nélkül le is tudsz szedni. Majd ismét fel tudod ragasztani azt máshova.

Az iszonyú puha és lágy tapintású, tarkabarka szövet zsebekbe pedig mindenki egyből beleszeret.

Viszont ha kicsit közelebbről is megnézzük, akkor rájövünk, hogy jóval több egy egyszerű összevarrt anyagdarabnál, amibe dolgokat lehet tömködni. Segítségével mindig szem előtt lehet tartani a legfontosabb dolgokat, hiszen bármilyen sima felületre fel lehet ragasztani, például a telefonodra, az pedig úgyis mindig a kezed ügyében van.

Méretéből adódóan leginkább a bankkártya- és belépőkártyatartó valamint a pénztárca szerepkörök háromszögében mozog a találmány.

Nagyszerű kiegészítője lehet egy telefonnak, tabletnek vagy e-book olvasónak.

zseb1.JPG

Talán leghasznosabb funkciója pedig, hogy véd az adathalászoktól is. A p BAG ugyanis

RFID/NFC lopásbiztosak, tehát azok a kártyák, amelyeket a kis zsebben helyezünk el védve vannak a RFID és NFC szkennerektől,

amelyek lelopják az adatokat róluk. Ilyen eszközök pedig már pár ezer forintért beszerezhetőek az internetről. Azonban szerencsénkre ez leginkább az USA-ban jelent problémát, hiszen a világban történő hasonló adatlopások közül 47 százaléknyi Amerikában valósul meg.

RFID blokkoló pénz- és kártyatartók működése

Az RFID (Radio Frequency IDentification) egy rádiófrekvenciás elven működő azonosító, mely áll egy passzív adathordozóból  (belépőkártya, bankkártya, áruvédelmi címke, kutyába helyezhető chip, stb.)  és egy azt olvasó eszközből. Az adathordozónak nincs saját áramforrása, csak egy chipből és egy antennából áll. Az olvasótól - ahhoz közelítve - kapja az energiát és küldi el a chipen lévő adatokat az olvasó részére, a megfelelő hullámhosszon.

Az adathordozó eszköz antennáját azonban könnyen le lehet árnyékolni (pl. ha pár réteg háztartási alumínium papírral körbetekerjük), ezzel blokkolva a két fél rádiófrekvenciás kapcsolatát. Így működik a p BAG is, olyan anyag van a kis tasakban, ami leárnyékolja a bele helyezhető adathordozót. 

zseb3.JPG

(Az RFID továbbfejlesztése az NFC, a Near Field Communication, ami főként 13,56 MHz-en működik és tipikusan mobilokba építik, lehetővé téve a mobilfizetést.)

Teszteltük a p BAG-et!

A tesztelés két részből állt. Felragasztottuk mindenhova, csekkolva, hogy tényleg a sokadik ragasztás után sem esik le sehonnan. Aránylag jól működik a dolog, viszont a matricás hátoldaláról egy csík levált róla.

Valamint megpróbáltunk PayPass-os kártyával fizetni, úgy, hogy a tasakban volt a bankkártya. Természetesen nem sikerült, úgyhogy valóban leárnyékolja a tasak.

Mennyi az annyi?

A p BAG Indiegogo kampánya még jelenleg is fut, azonban már most sikerült összegyűjteni és túllépni a kívánt összeget. Egy darab zseb ára jelenleg 8 dollár, azaz kb. 2300 forint, de később a kereskedelmi ár 15 dollár lesz.

Ha tetszik a p BAG, nézz fel a Facebook oldalunkra, mert az egyik tasakot oda szeretnénk adni valakinek! :)