Szakembert találni segít a magyar startup

joszaki12.jpg

Elvárásainknak megfelelő jó szakembert találni borzasztó nehéz feladat ma Magyarországon. Ha ismeretségi körödben nem tudnak ajánlani egy megbízható, referenciával már rendelkező szakit, akkor Isten irgalmazzon neked! Egy magyar startupnak köszönhetően azonban most fellélegezhetsz, mások által véleményezett szakemberek tárházából válogathatsz.

A negatív tapasztalat

Higgadt ember vagyok, így egész életemben összesen nem káromkodtam és üvöltöztem annyit, mint tavaly ősszel az ablakossal, aki elvállalta, hogy felújítja belvárosi lakásunk már megroskadt, régi ablakát. Több árajánlatot is kértünk ablakosoktól, és még így is ő tűnt a legértelmesebbnek a sok munkásember közül.

Azonban az illető egy dologhoz értett: kamuzni. Vagy 5-6 alkalommal hazudta azt, hogy jön felmérni/elvinni/visszahozni az ablakot, mi pedig szabadságokat vettünk ki, és vártunk rá. Feleslegesen. Kifogás persze mindig volt, miért nem tudnak jönni a beígért időpontra. A végén már csak az elvitt ablakunkat akartuk visszaszerezni, ne csináljon semmit vele, csak adja vissza.

Ha értékelni lehetett volna az illető cégét, 0 csillagot adtam volna és egy szép hosszú üzenetben figyelmeztettem volna a többi potenciális vevőt, hogy kerüljék el messziről az ezredes urat és bandáját.

Így spórold meg a stresszt!

Egy rossz tapasztalat után szerintem sokakban megfogalmazódik az igény, bárcsak lenne egy felület, ahol már kipróbált szakemberek között lehetne keresgélni. A jó hír az, hogy van is ilyen, számomra rossz hír pedig, hogy csak most bukkantam rájuk.

A JóSzaki csapatából Nótás-Virágh Ildikóval és Naményi Dáviddal beszélgettem.

joszaki1.JPG

Honnan jött az ötlet? Mióta van piacon a JóSzaki?

A kezdetekhez az iWiW korszakába kell vissza menni, amikor is az ELTE matematikus szakán összebarátkozó Pfenninberger Ádám és Pengő József Ferenc megnyerték az iWiW alkalmazásejlesztő versenyét, az “Egymás szemében” nevű -  akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendő - appjukkal. Azidőtájt a Skawa egyik társalapítója, Benedek Balázs éppen lakásfelújításban volt, és sokat bosszankodott, hogy nem talál jó szakembert. Ekkor jött az ötlet, amit megosztott barátjával és üzlettársával Faragó Péterrel, majd a gondolkodásba bevonták az iMind egyik tulajdonosát, Terray Tamást is, aki javaslatára ültek le Ádámékkal.

joszaki2.jpg

"Egymás szemében" nevű iWiW alkalmazás

Ennek köszönhetően az “Egymás szemében” app kibővült egy “Mennyire jó szakember XY?” kérdéssel, ami igaz, akkor még csak a közösségi médián, de útjára indította a JóSzakit. Azóta természetesen már saját weblap köti össze a szakembereket a hozzáértő kezekre igényt tartó ügyfelekkel.

joszaki13.jpg

Pontosan mi az a JóSzaki?

A JóSzaki rendszere segít megtalálni a kívánt szakmunkást országszerte, legyen szó autószerelőtől kezdve, kútfúrón keresztül, asztalosig.

A szakik adatbázisában nyíltan tud böngészni bárki, ajánlatkéréshez pedig elég egy e-mail címet és egy telefonszámot megadni. Ahhoz, hogy értékelést is leadjunk egy-egy szakemberre, Facebook regisztráció szükséges. Jelenleg több, mint 14 ezer szakival állunk szerződésben, és a szolgáltatásunk legnagyobb értéke, hogy a szakemberekről hiteles vélemények vannak közzétéve valós ügyfelektől.

Másik oldalról pedig a szakembereknek biztosítunk vevőket. Van olyan kedves történetünk, ahol egy szakember megkeresett minket, hogy szinte ételre sincs pénze. Azóta az illető a JóSzakin keresztül érkező ügyfelekre alapozva felépítette saját vállalkozását, és jelenleg is rengeteg vevő talál rá a rendszerünkön keresztül, akik maximális elégedettségükről tanúskodnak visszajelzéseikben. Az ilyen sikertörténetekre mindig boldogan gondolunk vissza.

joszaki4.JPG

A JóSzaki felülete mobilon

2009 óta piacon vagytok, így magától jön a kérdés: mennyire érzékelitek a szakemberek kivándorlását hazánkból? Lecsapódott-e ez nálatok valamennyire?

Igen, abszolút lecsapódott, kifejezetten nyáron, amikor az igazi szezon van. A szakembert megtalálják, viszont júniusban egyeztetnek szeptember végére időpontot.

Pár éve a tendencia még az volt, hogy sok szakember volt és kevés munkát kaptak. Akkor kezdődött el, hogy kimennek külföldre, annak reményében, hogy ott majd jobban élnek.

Viszont közben a válságból kilábalt az ország, fellendült az építőipar, azonban akkora a munkások már kinn voltak külföldön.

Most pedig, amikor tényleg pörög az ipar, nincs szakember, és nincs utánpótlás se. Így a határidők kitolódtak, és van, amikor tényleg több hónapot kell várni egy munkára. Az emberek pedig már télen is belemennek egy felújításba. A probléma akkor kezdődik, amikor saját kapacitásukat nem tudják felmérni a szakemberek, és túlvállalják magukat, valamint ezt rosszul, vagy sehogy sem kommunikálják.

Mi történik, ha elmérgesedik a helyzet egy szaki és egy vásárló között?

Első körben van egy békítő folyamatunk, meghallgatjuk mindkét félt, és közelebb próbáljuk hozni az álláspontjukat egymáshoz. Nagyon sokszor kommunikációs hiba van a háttérben, elbeszélnek egymás mellett. Ezen gyakran tudunk segíteni. Azonban van egy küszöbszámunk, 2 darab negatív értékelés után elbeszélgetünk az adott szakemberrel figyelmeztetjük, és javasoljuk, miben változzon. Ha ez nem történik meg, akkor sajnos nem tudunk vele tovább dolgozni.

joszaki11.jpg

Merre tovább? Mik a tervek a jövőben?

Alapvetően van egy negatív sztereotípia az emberekben a szakik irányába. Ezen szeretnénk változtatni, hogy a közös munka egy win-win szituáció legyen.

Szeretnénk, ha minden szakember egy profibb szintre emelné a szolgáltatását, amihez azonban mentalitásban kell változni sokuknak.

Célunk, hogy ebben segítsünk. A jövőben tervezünk egy belső kört kialakítani, ahol szorosabbra fűzzük a viszonyt és edukáljuk a résztvevő szakembereket. Szoftskilleket adunk át nekik, hogyan építsék a vállalkozásukat, hogyan kommunikáljanak az ügyfelekkel, hogyan adjanak árajánlatot, hogy az a vevőben is a pozitív benyomást keltse, stb.. Ezáltal nem csak a szakik, de az ajánlatkérők is jól járnának hosszú távon.

Igyekszünk emellett olyan tartalmakkal is előállni ami segíti az ajánlatkérőket tájékozódni egy esetleges megbízás előtt. Legnagyobb ívű és legutóbbi ilyen jellegű fejlesztésünk az Árkalauz, amelynek tartalommal való feltöltése folyamatos, de arra például már gond nélkül választ kaphat bármely odatévedő ajánlatkérő, hogy kb. milyen árakkal találkozhat szobafestés esetén.

Erre valóban hatalmas szükség lenne, nagyon jól hangzik, és sok sikert kívánok nektek hozzá! Köszönöm a beszélgetést!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is, és kövesd a blogot Facebook-on, YouTube-on, vagy Instagram-on!

Képek forrása: JóSzaki

Címkék: hazai mustra