Hogyan lesz kempingből elektromos kerékpár?

geo1.JPG

Bevallom a mai cikk bekezdését legalább ötször írtam át, majd végleg ki is töröltem, mivel bizonyos témákhoz egyszerűen képtelen vagyok értelmes felvezető szöveget írni. Találtam egy szerintem szuper kerékpáros innovációt a Kickstarteren, amit meg szeretnék osztani veletek, viszont nehezemre esik hitelesen nyilatkozni a témáról: mert 14 éves koromban ültem utoljára kerékpáron. De aggodalomra nincs ok, mert ünnepélyesen bejelentem, hogy bátorkodtam segítséget kérni, így atomboy a Szegedbicaj blogról vendégeskedik ez alkalommal elektromos bringa fronton!

Miért is jó az elektromos bicikli?

"Igazság szerint nehéz jó véleményt mondanom az elektromos kerékpárról, még én sem használtam olyat. De kezdjük ott, hogy alapvetően kétféle járművet értelmeznek elektromos biciklin: egyik, amikor az elektromos motor segít a hajtásban, kiegészíti azt, a másik, pedig amikor teljesen helyettesíti a hajtást. Utóbbi könnyen felismerhető arról, hogy nincs pedálja a járműnek, valamint hogy idehaza általában az idősebbek ülnek rajta. Ezeket személy szerint én nem szeretem, leginkább azért, mert a lassú reflexekhez képest elég gyorsan mennek. 

A hajtásban segítő egység viszont szerintem jó dolog. Holland utakon elég sok ilyet láttam, jellemzően szintén az idősebbek körében volt elterjedt, ami igazából érhető, mert így könnyebben tudnak haladni. Valamint svájci ismerősöm mondta, hogy arrafele is igen népszerű, sőt a fiatalok is előszeretettel használják. Igaz, ott más oka van ennek: a meredek utak leküzdése. Menő vagy ciki, szerintem hasznos tud lenni bizonyos körülmények közt." - atomboy

Elég egy elektromos kerék
geo3.jpg

Az elektromos bringa nyújtotta lehetőségeket továbbgondolva, a Cambridge-ben székhelyező GeoOrbital nevű brit startup, megalkotta azt a speciális elektromos bicikli kereket, amivel szinte az összes már meglévő mezei biciklit “elektromossá” lehet tenni. A GeoOrbital a kerekét 2014 óta fejleszti, és a napokban zárult Kickstarter kampányuk több mint 1,2 millió dollárral (336 millió forint). Itt említeném meg, hogy a kitűzött céljuk 75 ezer dollár volt (!),  azaz a közösségi finanszírozáson hatalmas sikert könyvelhetnek el, jócskán túlszárnyalva mérsékelt várakozásaikat.

De mit is tud a GeoOrbital Wheel?

A motor segítségével 6 másodperc alatt képes 32 km/órára gyorsulni, amely sebesség természetesen tovább növelhető pedálozással.

A motort egy 36 voltos cserélhető Panasonic Lithium-Ion aksi működteti, ez biztosítja, hogy tekerés nélkül is 40-80 km-t is képesek legyünk megtenni egy töltéssel.

A kerék külső karimája egy speciális habbal van feltöltve, ami garantálja, hogy ne eresszen le a gumi és ne kaphasson defektet.

Helyet kapott benne egy USB port is, aminek a segítségével bringázás közben is tölthetjük a mobilunkat.

Felszerelését tekintve meglévő biciklink első kerekét kell csak kicserélni a GeoOrbitalra, így beüzemelése az ígéret szerint 60 másodperc alatt könnyedén kivitelezhető a műszaki adottságokkal nem rendelkezők számára is.

Az elektromos kerék több száz bicajon lett tesztelve, így elmondható, hogy valóban univerzálisra sikeredett, és a létező biciklik 95%-ával kompatibilis. Jelenleg két felnőtt méretben érhető csak el, így gyerekek sajnos most kimaradnak a buliból első körben.

A kerék ára 700 dollár és november környékén örülhetnek az első rendelők neki.

geo2.JPG

Vélemény?

"Úgy gondolom a GeoOrbital kerék is hasznos tud lenni a fent már említett két körülménynél (idősebbek, illetve meredek utak). Ha lenne módom, szívesen kipróbálnám, mint minden mást, hogy legyen felhasználói szempontból is véleményem. Anélkül viszont nehéz ennél többet mondani róla.

Hogy mit szólnék, ha találkoznék egy ilyennel az utcán? Ha csak kevés lenne belőle, csodálkoznék rajta, érdeklődnék a tulajtól. Ha sok, akkor már nem olyan érdekes. :) " - atomboy

Ha szeretnél még hasonló innovációkkal foglalkozó cikkeket olvasni, akkor lájkold a Facebook oldalt!