Milyen lesz a jövő boltja?

cover2.jpg

Május 9. és 11. között rendezték meg a Hungexpo-n a Sirha Budapestet, azaz a nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítást, ahol az élelmiszer-, pék- és cukrászipar, valamint a szálloda- és vendéglátóipar neves szereplői, márkái képviselhették magukat. A programok felhozatala színes volt, többek között itt került megrendezésre a Széll Tamás által megnyert Bocuse d’Or nemzetközi séf verseny európai döntője, több szakmával kapcsolatos konferencián is részt lehetett venni, valamint itt építették fel a Trade Magazin szervezésében, az esetemben legizgalmasabbnak hangzó, Future Store-t, azaz a jövő boltját.

Munkám miatt volt szerencsém kint lenni a kiállításon, így privát érdeklődésemnek köszönhetően, ki nem hagyhattam, hogy megnézzem, hogy mire számítsunk a jövőben, ha a kiskereskedelmi innovációkról beszélünk. Pár hónapja láthattuk már a neten a videót a svéd boltról, ami teljes mértékben nélkülözi az emberi személyzetet és kvázi csak okostelefonnal működik. Úgyhogy a léc magasan volt, hatalmas elvárásokkal mentem oda, tényleg a jövőre voltam kíváncsi.

A magyar valóság.

A félreértések elkerülése érdekében már az elején leszögezem, hogy a szervezés és a kivitelezés tökéletes volt, gyönyörűen fel volt építve a bolt, a személyzet, az ott kiállító szakemberek és hostessek rendkívül barátságosak és felkészültek voltak. Minden elismerésem és gratulációm nekik!

Jöhet a DE.

De sajnos egyáltalán nem kaptam meg a futurisztikus élményt, amire vágytam. Ez pedig egy dolognak köszönhető: nem voltak innovációk.

Na jó, ez így nem teljesen igaz, 1-2 akadt, amire azt mondtam, hogy ez valóban zseniális dolog, de a másfél órás túra alatt (merthogy óránként vezették körbe a csoportokat), csak kb. minden harmadik állomásnál találkozhattam valami újdonsággal. Ami hazánkban talán tényleg újdonság, de nyugatabbra már régóta a jelen.

fs2.JPG

Hogy érthető legyen, mire is gondolok, leírok pár  példát. A túra a bolt képletes “parkolójában” kezdődött, ahol találkozni lehetett a Citroen és a Peugeot elektromos autóival. Majd a boltba lépve a mozgásérzékelő hatására kinyílt a kapu, aminek az üvegében led világítás volt, így ha befele mentünk zöld volt, ha kifele akartunk jönni, akkor tiltó jelként piros. A pékség résznél mesterséges illatokat permeteztek ránk, hogy az embernek megjöjjön a kedve a friss pékáruhoz. Továbbá láthattunk üvegvisszaváltót, ami magától szelektálja az üvegeket; pénztárgépet; mozgásérzékelős TV-t; zölden villogó elektronikus polccímkét; bevásárlókosarat, ami csipog, ha kiviszik az áruvédelmi kapun; és mindezek között több 10 percen keresztül végighallgathattuk, milyen új termékei vannak egyes FMCG vállalatoknak. 2016-ban valóban ezek számítanak Magyarországon innovációnak?

A korrektség jegyében viszont, azért lehetett találni izgalmas dolgokat is.

És most nem arra, gondolok, hogy már az első nap legelején egy látogató olyan erővel ment neki a szenzoros üvegajtónak, hogy az ripityára tört, hanem a tényleges technikai innovációkra.

Ilyen volt például az ICO Moleskine okostolla, a hozzá tartozó okosnaplóval. Amit a tollal a naplóba írtál az egyből megjelent a tableten, ami átkonvertálható volt máris Wordbe. Tök jó.

smartpen.JPG

Moleskine okostoll

Másik innováció, amihez hasonló termékekből igazából többet szerettem volna látni a rendezvényen, az az Ingenico vállalat citylight-okhoz hasonlító Think&Go nevű eszköze. Röviden egy digitális reklámtábla, aminek a különlegessége, hogy interakcióba tud lépni a hozzá közelítő, paypass-os kártyával, bármilyen képi felülettel, okostelefonnal vagy okosórával. Konkrétan, ha például egy buszmegálló oldalán meglátnánk egy hirdetést, hogy csak most és csak ott 10% kedvezményt kapunk valamilyen termékre, akkor bankkártyánkat a hirdetéshez érintve megvehetjük a terméket egyből. De továbbgondolva, mennyire király lenne egy ilyen, ha például egy vonaljegyet is meg lehetne venni így a BKV-ra. Egyszerűbb, gyorsabb és modernebb élmény lenne a jegyvásárlás.

Továbbá persze akadtak még technikai újdonságok a Future Store-ban, például vevői mozgást követő és mérő berendezés, vagy olyan vitrin, aminek az üvege digitális volt, így változott rajta az animáció, változott, hogy mit is láttál az üvegen.

fs1.jpg

Balra digitális vitrin, jobbra a Think&Go

Zárószó

Összegezve tehát az élménybeszámolómat, a jövő boltjában voltak érdekes és izgalmas megoldások elismerem, azonban kevés. Nem kaptam meg azt a bizonyos “Hű-ha élményt”, amire számítottam. Persze Magyarországon vagyunk, érjük be ennyivel itt, de a jövő szó alatt én továbbra sem egy 23. kávéfőző gépet, egy már több éve a piacon lévő technikai eszközt és egy jövő héttől kapható új csokis müzli terméket akarok érteni. De ez már az én gondom.